Pajzsmirigy-alulműködés: szedhető-e nem minden nap ugyanannyi?
Korábban minden porcikám tiltakozott az ellen, ha egy pajzsmirigy alulműködésben szenvedő beteg egyik nap pl. 100 ug levotiroxint, a másik napon 125 ug-t szed, mert a szükséges napi 112.5 ug adag nem megoldható másképpen (nincs 225 ug-os kiszerelés, amit felezni lehetne). Hiszen vérnyomáscsökkentőből is minden nap ugyanazaz a dózis, vagy ha már a hormonokról van szó, akkor a női hormonpótlás során sem változik egyik napról a másikra az adag. Azonban a pajzsmirigy hormonpótlása során a szervezet miatt van erre lehetőség, ha nincs más megoldás, vagy ha ez a kényelmesebb mód a beteg számára.
A pajzsmirigy kétféle hormont termel. A T4 hormont (ebből jóval többet) és a T3 hormont. A T3 hormon a fontosabb és nem baj, hogy ebből termel kevesebbet, mert ez a T4-ből alakul át. Amikor pajzsmirigyhormont szed valaki, akkor T4-t szed. A T4 miután felszívódott a bélből a vérbe kerül és ott egészen 7 napon át kering, míg el nem fogy (kiürül), ezért ha valaki minden második vagy harmadik napon (az orvosa javaslatára) kissé több T4-t vesz be, ez a vérben eloszlik az előző napi kisebb adaggal. A másik ok, amiért biztonsággal szedhető változó adag (ezt alternáló kezelésnek hívjuk) az az, hogy a szervezet felügyeli, szabályozza a T4-ből T3-má való átalakulását. Ha sok a T4, akkor ez az átalakulás gátlódik, ha pedig kevés, akkor fokozódik. Ez biztosítja a lényegi, T3 hormon, egyenletes vérszintjét.
A legmegfelelőbb a gyógyszer fix adagolása, de a fentiek alapján, és ha nem okoz a betegnek a nagyobbik adag (minden 2. napon) panaszt, azaz mellékhatást (mert pl. sok, és emiatt szívdobogás érzése van), akkor lehetséges az alternáló kezelés. Ugyanakkor, a betegtájékoztatók arra figyelmeztetnek, hogy ha elfelejtette bevenni az L-Thyroxin, Euthyrox, Letrox, Syntroxine tablettát, ne vegyen be kétszeres adagot a kihagyott adag pótlására. A betegtájékoztató a "szentírás", így ezt kell figyelembe venni az elfelejtett adag esetén, de a fentiek megértése remélem segít egyrészt az orvos által javasolt változó adagok, másrészt a gyógyszer biztonságosságának megértésében.
Mindezeket veszem figyelembe és a beteggel együtt, közösen döntök a rendelésen akkor, ha a gyógyszer adagolását változtatni kell.
Írta: dr. Speer Gábor
Jelen, betegek számára készült orvos-szakmai anyag nem pótolja az orvosi vizsgálatot, konzultációt, csak kiegészíti azt.
Hivatkozások. 1: L.H. Duntas, és munkatársa. Levothyroxine Dose Adjustment to Optimise Therapy Throughout a Patient's Lifetime. Adv Ther. 2019;36(S2):30-46. 2: R. Rajesh, és munkatársa. The Effect of Daily versus Weekly Levothyroxine Replacement on Thyroid Function Test in Hypothyroid Patients at a Tertiary Care Centre in Haryana. European Thyroid J. 2017;6:250-254.