Nem vagyok a legjobb orvosok listáján!?

Sosem kerültem be egyik "Legjobb magyar orvosok" listájára sem. Akkor sem, ha állítólag betegek véleménye alapján állt össze, de akkor sem, ha állítólag kórházigazgatókat, orvosigazgatókat, vezető szakorvosokat kérdeztek meg. Ez utóbbit magyarázhatnám avval, hogy ez a lista legutóbb 2016-ban állt össze és én ekkor már kizárólag magánorvosként dolgoztam. Vagyis nem tartoztam egy jelölő látókörébe sem.

Az "év autója" amolyan irányított cím. Hiszen ez mindig a tömegek számára elérhető típus. Valójában nem akarom magyarázni miért nem vagyok és biztosan nem is leszek hasonló listákon. Biztos irigység-hatású, de a különböző listákon szereplő és általam ismert orvosok legtöbbjére a beteg halaimat sem bíznám.

A betegek közül sokan csak a jó kommunikáció, a kedvesség, vagy a kiemelkedőnek vélt munkahely, mások inkább a határozottság alapján ítélik meg kit tartanak jó orvosnak. Persze a szerethetőség szerintem is fontos feltétel. Az én szakterületemen a hibás ellátás nem azonnal ismerhető fel, hanem élethosszan van előnyös, vagy káros hatása, amit a beteg ritkán tud meg. Így ez a betegek által sosem díjazott orvosi lelkiismeret és felkészültség dolga.

Nem szerethet mindenki, nem lehet valaki mindenkinek jó orvos: számomra ez az egyik olyan orvosi tapasztalat, amire évek alatt jöttem rá. Korábban mindenki jó orvosa akartam lenni. Ha nem jött vissza a beteg kontrollra, azt régen személyes tragédiaként éltem meg, mert azt éreztem evvel, hogy nem elégedett. Most már azt is tudom mennyi oka lehet ennek. Korábban a munkahelyemen még a halottaim arcára is emlékeztem annyira megérintett. Ezek miatt én égtem ki és nem az az egykori munkatársam, akihez a súlyosabb, azaz gondolkodtatóbb és kritikus sorsú betegek nem kerültek (mert a felvételi irodán elintézte, hogy ne hozzá irányítsák). Most vezető pozícióban van és akár szavaz is az év orvosa listáról.

Hány volt kollégám dolgozott alapvetően a karrierjén és kerülte a betegeket (a gyógyítást), míg én leginkább a betegekkel voltam (csak szabadidőmben a tudománnyal) és most jobbára ők az orvostársaságok elnökei, véleményformálók. Volt olyan kollégám, akit alkalmatlanság miatt bocsátottak el és most osztályvezető máshol és akár ő is szavazhatott a listára kerülő orvosokról. Egy másik az ügyeletében nem ébredt fel a bekerült beteghez, aki ellátatlanul halt meg, de megegyeztek a volt munkahelyem "véleményformálói" abban, hogy ha szakterületet vált akkor maradhat (mert ott ép szakorvoshiány volt - a vezető emberi elviselhetetlensége miatt!). Maradt, ő elviselte és most vezető beosztásban dolgozik az új szakterületén. Mit tudnak ezekről a betegek, különösen azok, akik számára az jelenti a jó orvost, akinek a beosztása is "nagy tudást sejtet".

Én azt gondolom az orvos-beteg páros megtalálja egymást. Mert mást jelent mindenkinek a jó orvos. Mint zsák a foltját, a beteg az orvosát: a betegek a saját preferenciáik (stílusuk) alapján eldöntik a kezelőjükről, hogy jó orvos-e. Ezért nem is sorolom fel a tudományos adatokat mi alapján tartanak jónak egy orvost a betegek (nyilván követem a magam számára). Azonban az fontos, hogy egyik feldolgozásban sem szerepel az első helyen a szaktudás. Tapasztalatom szerint a rossz orvos az, aki nem is tudja magáról, hogy az, sőt! Ezért nem is ügyel a folyamatos tanulásra, sosem bizonytalan magában, sosem érzi azt, hogy még többet kell tudnia és elfogadja, ha betege nem gyógyul.

Idősebb betegek inkább elfogadják - de akár kedvelik is - a paternalisztikus (uralkodó) orvosi magatartást. Egy általam rossz orvosnak tartott volt kollégámat, aki távolságtartó volt, nem empatikus, de "professzoros", magabiztos, mindig keményre vasalt orvosi köpenyben és nyakkendőben rendelő többen kedvelték, főleg idősebbek. Sokan "professzor úrnak" is szólították, holott nem volt az, és ő ezt persze hagyta. Ez mindenkinek jó volt: a beteg professzorhoz járt, ő meg azzá vált ott a betegek között (és tényleg az lett később). Valójában én nem is akartam, hogy ilyen betegek járjanak hozzám.

A fiatalabb betegek a kommunikációt tartják fontosabbak, a kezelés döntésébe való bevonást. Ugyanakkor van, akit épp ez taszít és tartja az ilyen orvost rosszabbnak, mert bizonytalanságot tükröz számára: nem tud az orvos dönteni, ezt érzi. Velem gyakran előfordul, hogy többször visszakérdezek a betegtől, érti-e azt, amit mondtam (mert fontos nekem, hogy jól elmondom-e). Volt, aki ezt rosszul vette, sértődést éreztem az arcán, "miért ne érteném" - gondolta.

Szóval megtalálja a beteg az orvosát, de az orvos is a betegét. Ezért kit tartok én jó betegnek? Azt, aki aktívan vesz részt a betegsége kezelésében, aki képzett a betegségében, magában is keresi a gyógyulás megoldását (és a betegsége okát), és meg tudja különböztetni a weboldalakon talált információkból mi az igazság, és mi dr. Google vagy dr. szomszéd álhíre. Persze én mindezekben igyekszem segíteni a gondozás során. Jó beteg nekem még az, aki látja azt, hogy gondolkodom a problémáján, aki lényegre törően kommunikál (pl. panaszaiban).

Biztosan más területen dolgozók hasonló tapasztalatokkal élnek. Az rendjén is van, hogy el is kell tudnia az embernek "adnia magát" akkor is, ha jó szakembernek tartja magát. Én pedig nem tudom "eladni", de mióta ezt tudom már nem bánt, hogy nem vagyok a "Legjobb orvosok" listáján. És kerestem magamnak más visszajelzés-módot... 

Szerző: dr. Speer Gábor PhD