Az inzulinrezisztencia, ahogy én látom

Adhatok-e ilyen címet a bejegyzésnek? Olyan, mint amikor valaki úgy osztja meg a receptjét, hogy a mákosbejgli, ahogy én készítem. Alapvetően egy betegségről és annak kezeléséről csak akkor lehet egy orvosnak magánvéleménye, ha az irányelvek, szakmai útmutatók (amiket követni kell) választást engednek meg számára. De az, hogy maga egy betegség diagnózisa (nemhogy a kezelése) is csak az orvos véleményére legyen bízva, az igen ritka. Csak akkor fordul elő, ha nincs nemzetközi, vagy hazai irányelv a kérdésben. Ilyen az inzulinrezisztencia. Így bárki és bármit írhat az inzulinrezisztenciáról. Nagyobb következmények nélkül.

Ezért, ha egy beteg az interneten rákeres a betegségre, teljes ellentmondást talál. És nem segít az sem, hogy több, megbízhatónak vélt helyen keresi a választ, mert egyik sem hasonlít a másikra. Nehezít az is, hogy a Magyar Diabétesz Társaságnak (MDT) (www.mdt.hu) sincs állásfoglalása az inzulinrezisztencia kapcsán, sőt az inzulinrezisztencia jelenleg hivatalosan nem betegség, nincs ún. BNO kódja sem (BNO = betegségek nemzetközi osztályozása).

Hogyan lehet diagnosztizálni az inzulinrezisztenciát? A két legelterjedtebb módszer a HOMA-IR számítása (ezt hívják HOMA indexnek) és a 75 gramm szénhidráttal végzett cukorterhelés (ezt hívják OGTT-nek, azaz orális glukóz tolerancia teszt-nek). Az OGTT-t használják a cukorbetegség vagy a cukorbetegség előállapotainak (prediabétesz) diagnózisához is, de ekkor csak vércukrot mérnek a 0. és a 120. percekben. A HOMA index kiszámításához csak egy vérvétel kell: éhgyomri vércukor és éhgyomri inzulin és a labor számolja ki egy egyenlettel ebből a két eredményből: a 2.5 feletti érték a legtöbb vélemény szerint inzulinrezisztenciát jelez. Az OGTT viszont egy több időpontból álló vérvétel-sorozat (a nyelvhasználat ezt 2-, 3-, 4- pontos vizsgálatnak hívja és így is reklámozzák a magánlaborok). A vérvétel során vércukrot és inzulint határoznak meg a vérből. De hányszor legyen vérvétel? 2-szer elég vagy többször kellene? Elegendő csak inzulin vagy vércukor is kell? Nincs egyetértés ebben: hogy az OGTT alkalmával hány és milyen időközönként kerüljön vérvételre sor inzulinszint mérés céljából. De ennél is nagyobb baj az, hogy nem egyértelmű az sem, hogy az adott időpontban mennyi az az inzulinérték, ami inzulinrezisztenciát jelez. Hogy mennyire eltérőek a javaslatok arról, hogy mi a normális inzulinszint a cukorterhelés (OGTT) során azt alább mutatom be:

• időpont                             jó inzulinszint (mIU/l)
• éhomra (0. perc)              25 alatt 
• a terhelés 30. perce        30-230 között
• a terhelés 60. perce        180-276 között (ekkor a legnagyobb)
• a terhelés 90. perce        nincs adat
• a terhelés 120. perce       16-166 között
• a terhelés 180. perce       25 alatt (azaz visszatér az éhgyomrira)

Ebből rögtön következik, hogy a 90. percben nincs értelme mérni. A 0. és a 120. percekben azért van, mert az ekkor mért vércukor-értékekből egy esetleges cukorbetegség vagy cukorbetegség-közeli állapot is kimutatható (ami rosszabb, mint az inzulinrezisztencia önmagában). A 60. percben azért lehet értelme, mert ekkor a legmagasabb az inzulin szintje normálisan is. Ugyanakkor, inzulinrezisztenciára az jellemző, hogy gyakran "leesik" a vércukor, különösen nagyobb cukorterhelés (cukorfogyasztás) után, ezért, ha ezt próbáljuk kimutatni, akkor a 120 mellett a 180. percnek is van értelme. Ha a vizsgálatot csak az inzulinrezisztencia igazolása céljából kérjük, akkor az inzulinszint mérésére általában a 0-30-60. percekben megfelelő.

Én az egyéni időpont-meghatározást követem, azaz a családi és az egyéni kórtörténet, a panaszok és az egyéb betegségek vagy jelek alapján alakítom ki azt, hogy hány pontos legyen az inzulinmeghatározás és ezt önmagában vagy vércukor méréssel történjen-e meg. Természetesen az anyagi lehetőségeket is meg kell beszélni és ha ez korlátot szab, akkor a legminimálisabbal dolgozni.

Számos olyan állapot ismert, amelyeknek az inzulinrezisztencia kísérőjelensége. Ezek közé tartozik, a teljesség igénye nélkül: elhízás, zsíranyagcsere-zavar (alacsony HDL-, magas LDL-koleszterin- és/vagy trigliceridszint), policisztás petefészek szindróma (PCOS), magasvérnyomás, pajzsmirigy alul- és túlműködés, zsírmáj. Ezért ezek jelenléte is sokat nyom a latba nálam az inzulinrezisztencia miatt elvégzett labor értékelésekor.

Az is számít, hogy vannak-e olyan tünetek, amik jellemzőek az inzulinrezisztenciára? A következő tünetek esetén érdemes gondolni rá. Idegesség, fáradékonyság, remegés, feszült hangulat, izzadás (mintha "leesene" a vércukor) a következőkben:

• több cukrot tartalmazó, vagy nagyobb mennyiségű étel elfogyasztása után, vagy
• késői reggeli miatt, vagy étkezés kimaradása (koplalás) esetén, illetve
• mozgás közben.

Jellemzője még a gyakori éjszakai felébredés, alvás közben jelentős izzadás, a gyakori cukorkívánás, a komolyan vett mégis sikertelen fogyókúra, vagy a korábbihoz képest változatlan életmód melletti hízás.

Ezen tünetek jelenléte is számít a laboreredmények értékelésében. Ahogy az alábbiak is.

Vannak olyan bőrgyógyászati tünetek is, amikben gyakori az inzulinrezisztencia előfordulása: a leggyakoribb az ún. acanthosis nigricans (akantózis nigrikánsz) nevű bőrbetegség. Ez a bőrnek leginkább a nyakon-válltájékon, vagy a törzsön jelentkező, az esetek egy részében fokozott szőrnövekedéssel is társuló, barnásszürke elváltozása (a két kép is ezt mutatja). De a pattanások (akne), a pszoriázis, a férfias jellegű hajhullás és a bőr pigmenthiánya (vitiligo) is társulhat inzulinrezisztenciával.

Sokan csak elhízás esetén (nem úgy, ahogy fent írtam), rendszertelen menstruáció, menstruáció elmaradása, teherbe esési nehézség, meddőség, vagy ciszták jelenlétekor a petefészekben is helyből javasolnak inzulinrezisztencia-vizsgálatot és nagyon könnyen mondják ki az inzulinrezisztencia diagnózisát. A helyzet azonban ezekben az esetekben nagyon nem ennyire egyértelmű, és sokszor elmaradnak az egyéb vizsgálatok azon más betegségek kizárására, amik a háttérben lehetnek.

Azt szerettem volna bemutatni, hogy az inzulinrezisztencia kimutatásában nincs egységes álláspont, és azt gondolom, hogy az orvos széles látókörén alapul a diagnózis. A kezelésről máskor lesz szó, előljáróban egy az MDT weboldaláról elérhető javaslat: https://diabetes.hu/cikkek/diabetes/2003/inzulinrezisztensek-dietaja

Szerző: dr. Speer Gábor PhD.

Jelen, betegek számára készült orvos-szakmai anyag nem pótolja az orvosi vizsgálatot, konzultációt, csak kiegészíti azt.

Hivatkozás. 1: Winkler G. Az inzulinrezisztencia valós és téves értelmezése a klinikai gyakorlatban. Orvosi Hetilap. 2020; 161: 1088-1093.